Sportlétesítmény-üzemeltető

A képzés 2021-ben nem indul.

A képzés célja:

A három féléves képzést elvégző sportteljesítmény-elemzők többek között képessé válnak arra, hogy kezelni tudják majd a sport szervezeti adatvagyon menedzselésének kihívásait, megismerik kiaknázási, hasznosítási lehetőségeit, valamint érteni fogják az üzleti és szakmai döntéshozatalban játszott szerepét. A hallgatók megtanulják, hogyan alkalmazzák a statisztikai módszerek elméletét olyan feladatokra, mint a mérkőzés napi sportadatok elemzése, valamint a játék előtti és utáni sportteljesítmény modellezése, továbbá a sportszervezetek üzleti folyamatainak optimalizálása.

Az analitika ma már szinte minden üzleti területen nélkülözhetetlen, ahol stratégiai döntések születnek. Menedzserek, gazdasági elemzők, informatikusok, statisztikai szakemberek egyaránt kénytelenek elsajátítani a nagy mennyiségű strukturálatlan adatok elemzéséhez szükséges kompetenciákat, ha lépést akarnak tartani versenytársaikkal.

A sportéletben résztvevő, vagy részt venni kívánó szakemberek felé is új kihívásokat támaszt a korábban nem látott mennyiségű adat. Ezért van szükség olyan szakemberek képzésére, akik rendelkeznek az adatelemzéshez szükséges ismeretekkel és kompetenciákkal, így a legkorszerűbb sportinformatikai és statisztikai szoftverek használatával a rendelkezésre álló adatokból olyan hasznos információkat állítanak elő, amelyek elősegítik a sportolók, csapatok fejlődését, eredményességének növelését, vagy épp a sportszervezet hatékonyabb működését támogatják.

A képzési program ezt a rendszerszintű gondolkodást a sport integritásának figyelembevételével kívánja megvalósítani, így a képzést olyan, már eleve magas szintű végzettséggel rendelkezőknek szánjuk, akiknek reális esélyük van ezt megvalósítani és a sport analitika dinamikusan fejlődő nemzetközi rendszerében helytállni.

A képzés az ezen kihívásoknak való megfeleléshez, a sportteljesítmény elemzési feladatok hatékony és szakszerű ellátásához nyújt komplex struktúrában elméleti és gyakorlati ismereteket.

A tervezett képzési napok:

A képzés előreláthatólag 2021. őszén indul, a képzési napok később kerülnek feltöltésre.

Elérhetőségek:

  • Szakfelelős: Tóth Kata tanársegéd (+36-1-487-9249 | toth.kata@tf.hu)
  • Tanulmányi ügyek: Kurucz Edina oktatási referens (+36-1-487-9295 | kurucz.edina@tf.hu)
  • Jelentkezéssel kapcsolatos ügyek: Bolyácz Róbert ügyvivő szakértő (+36-30-176-6659 | bolyacz.robert@tf.hu)

Dokumentumok

  • Órarend (később kerül feltöltésre)

Oktatóink:

1. félév

  • Statisztika: Dr. Csáki István
  • Edzéselmélet alapjai: Dr. Sáfár Sándor
  • Sportinformatika: Túróczy Gábor
  • Sportanalitika alapjai: Gulyás Erika
  • Biomechanikai ismeretek I.: Katona Péter
  • Sportági ismeretek: Dr. Kovács Katalin
  • Kötelezően választható:
    • A modern sport története: Dr. Szikora Katalin
    • Sportszervezetek menedzsmentje:Dr. Sterbenz Tamás

2. félév

  • Sportstatisztika: Dr. Csáki István
  • Biomechanikai ismeretek II.: Katona Péter
  • Sportanalitika: Túróczy Gábor
  • Sportteljesítmény elemzés (egyéni): Dr. Sós Csaba
  • Stratégiai vezetés és teljesítmény: Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos
  • Kötelezően választható:
    • Hazai és nemzetközi sportfinanszírozás: Gulyás Erika
    • North American Sports: Mike Leszkai

3. félév

  • Sportteljesítmény elemzés (csapat): Túróczy Gábor
  • Sportteljesítmény diagnosztika: Dr. Lucas Trzaskoma
  • Szoftverismeret: Katona Péter
  • Adatvédelmi jogi ismeretek: Dr. Szekeres Diana
  • Döntések a sportban: Dr. Sterbenz Tamás

Felvételi követelmények

  1. A képzésre gazdasági, informatikai, vagy sporttudomány képzési területen szerzett oklevél
  2. Motivációs levél
  3. Önéletrajz
  4. Felvételi beszélgetés a Testnevelési Egyetemen

A jelentkezés menete

  • Jelentkezni a határidőre, szabályosan kitöltött jelentkezési lappal és csatolmányaival lehet
  • A szakirányú továbbképzés önköltséges, díja 300.000 forint/félév
  • Jelentkezni elektronikus formában lehet >>>
  • Jelentkezési határidő: 2023. augusztus 31.

2021. március 24. (módosítva: 2021. november 11.)